Azt hiszem elég izgalmas utat tettem meg idáig. Bár azt hősiesen bevallom, hogy néha eluralkodik rajtam a kétségbeesés és siránkozás. Nővérem azt mondta egyszer, hogy olyan vagyok, mint egy tűzmadár, aki a poraiból újjászületik.
Lehet, hogy igaza van.
Első bejegyzésként leírnám, hogy mégis hogyan keveredtem ilyen különös viszonyba a tűzzománccal.
Emlékszem, én egészen kicsi voltam….az a kemence pedig olyan óriási. Volt kukucskalyuk a kemence ajtajára szerelve,amin lehet lesni az éppen alakuló zománcokat. Bár nem sokat láttam a vörösen izzó kemencén kívül, engem teljesen levett a lábamról. Valószínűleg az első tűzzománc próbálkozásaim után, senki nem mondta avagy gondolta volna,hogy nekem ezzel valaha is komolyan kellene foglalkoznom. Sőt!:) Maradjunk is annyiban,hogy ezt a gondolatmenetet most itt be is fejezem:)
A lényeg a lényeg, én akkor 10 évesen szerelmes lettem a zománcokba.
Körülbelül 21 éves koromra jutottam el odáig, hogy beiratkozzam egy zománcképzésre. Hogy miért tartott ilyen sokáig? Fogalmam sincs…De már nem is érdekel a válasz. A fontos,az hogy megérkeztem ide. A 25. évemhez közeledve pedig bele mertem vágni a zománcműves szakmába. Kétségtelenül kemény dió lesz. De amondó vagyok,hogy ha valami olyan életerővel,spiritusszal és inspirációval tölt fel, mint az alkotás, akkor azokat az energiákat nem szabad veszni hagyni!
Arra gondoltam, hogy a továbbiakban posztolok nektek beszámolókat kézműves vásárokról(aktív résztvevőként,vagy csak szimpla ajánlóként)történeteket hajnalig tartó alkotói munkáról,egy-egy ékszer megszületéséről,különleges megrendelésekről. És bizony az is előfordulhat, hogy az alkotói válság elől menekülök majd ide, arra várva, hogy az inspiráló erő visszatér belém és újjászületek.
